2015. május 31., vasárnap

Úgy döntöttem: folytatom!

Nos igen. Eltelt egy hónap az Életvezetési Tanfolyam zárása óta, és rájöttem, hogy bizony, nekem hiányzik az írás. Mármint, most is írok, folyamatosan, csak ez, a saját magam kiadása, a világ megtapasztalása az én szememen keresztül.

 Itt olvashatod az elmúlt évem:

 Most éppen nagyban vasárnap éjjel van, még gondolkodom, tervezem a jövő hetet, na meg bejegyzést írok. Ilyenkor mindig valahogy rájövök, milyen jó kis életem van, aminek nagyon örülök: - Van egy gyerekem, akinek szeretetet adhatok, és persze kapok is. 
- Van családom, akikre szintén igaz a fenti.
- Vannak barátaim, akikre megintcsak.
- Van mit enni-inni, de ha éppen nincs, mert lusta dög vagyok főzni, akkor tudom, kinél csöngethetek. :)
 - Írhatok, élhetem a valódi hivatásom.

 Utóbbi kapcsán az jutott eszembe, hogy ez bizony óriási felelősséggel jár. Sokkal könnyebb azt csinálni, amit mondanak, amit adnak, amit más kínál. Mert az, amit már magunk érünk el, ami a miénk, a „drágaszágunk”, azt bizony már nem foghatjuk a bkv-ra, a főnökre, a párunkra, a holdra, és a többire. Ahogy most egy pár hete kezd kialakulni ez a világ, melyet már én formálok, egyre erősebb ez a gondolat. K…a rémisztő, ijesztő, és azonnali negatív érzékeseket keltő. „Úgysem fog menni, majd elcsúszol, majd ez, majd az.” Igen, tudom, hogy fogok hibázni. Na, nem azért mert szánt szándékkal hajtok erre, de emberből vagyok. DE ha így lesz, akkor ezt is kezelnem kell, felvállalni, ha tényleg én hibáztam, és a megfelelő lépéseket megtenni, hogy ne legyen legközelebb ilyen. Vagy felismerni, ha nem én voltam a felelős, és egyik esetben sem dühvel, hirtelen haraggal, indulattal nekimenni. És ez utóbbi pláne nehéz, amikor az ember agyát elönti a … forróság (ide nyugodtan helyettesítsétek be az általatok használt szót, én is úgy szoktam :D ).
Szóval most valahogy így. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy Emmát kényelmesebben viszem oviba, vagyis nem parázok azon, ha 5 perccel tovább tart az öltözködés, és utána munka közben meg merek inni egy kávét, nyugodtan, ahogy én szeretem. Ugyanakkor van – igen gyakran -, amikor az este a gép előtt talál, mert még akkor jut eszembe valami. 
Így van ez, de egyre jobban élvezem, és egyre jobban figyelek, hogy mindent megcsináljak, mert ez már az Én Életem. 

 Éééss, mindjárt könyvhét, ami biztos: Mike Greenberg: Apám feleségei, és hát van pár a listán, de a keret most korlátozott, szóval majd a karácsonyin. Nem panasz, most ez van. :)

 - Brigi -