" A napot baromira nem érdekli az én
lelkiállapotom. Csak süt, ész nélkül, bele a szemembe, elárasztva
testemet. Nem akarom észrevenni. Becsukom a szemem, lehajtott fejjel
vonulok az utcán, és megállásra késztet. Fel kell néznem, és belélegezni
a meleget. Végigáramol rajtam a hő, mintha egy teljesen új területet
fedezne fel. Új világot tár elém, ahol helye van a mókának, és a
kacagásnak, ha mást nem is, legalább egy pillanat erejéig."
Részlet az Egy szakítás margójára című írásomból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése